Egy autószerviz a járművek javítását és karbantartását végzi abból a célból, hogy azok biztonságosan vehessenek részt a közlekedésben. A járművek működése így kiszámítható lesz, használatuk tervezhető és üzemeltetésük biztonságos. A szervizek szolgáltatások széles skáláját kínálják, ideértve az alapvető karbantartásokat és a bonyolultabb javításokat. Sok szerviz specializálódik egy-egy probléma vagy részfeladat orvoslására, míg a kereskedelmi és értékesítési szempontok az adott márkák kizárólagos javításával való foglalkozás szükségességét hívta életre. Ma már az egyik legfontosabb jellegzetessége a műhelyeknek, hogy márkaszervizként, vagy márkafüggetlen szervizként működnek.
Az autószervizek és műhelyek általában a városokban és a nagyobb településeken találhatók meg, hogy könnyen elérhetők legyenek az autósok számára. Egy jó szerviz gépesítettsége és szakemberekkel való ellátottsága magas, ezért kisebb településeken gyakran nem elégséges a kereslet vagy a munkaerő kínálat ahhoz, hogy magas minőségű szolgáltatást tudjon kínálni az autószerviz. Budapest mindenképpen kitüntetett hely ebből a szempontból, hiszen a specializált műhelyek jellemzően itt vagy a város vonzáskörzetében működnek. Általános az, hogy a kisebb műhelyek ki- és összeszerelőként működnek, míg a bonyolultabb alkatrészek javítása, felújítása a járműtől elkülönülten zajlik. Ekkor az alkatrészt elküldik a specializált szervizbe, majd onnan javítva visszakerül az eredeti műhelybe. A szerelés, beüzemelés és ellenőrzés már ismét a kisebb szervizekben történik.
Az autó rendkívül bonyolult gép, ami sokfajta javítást és karbantartást igényelhet. Vannak azonban olyan feladatok, amiket márkától és típustól függetlenül minden kocsinál el kell végezni. Ilyen például az évszakos gumicsere vagy a kopás miatt szükségessé váló új gumiabroncsok beszerzése. Említhetnénk hasonló módon a fékrendszer kopó alkatrészeit vagy a motorolaj rendszeres cseréjét is. Az alapvető feladatokat minden szerviz el tudja látni, de sokszor az ilyen mechanikus, diagnosztikát nem igénylő feladatokat hatékonyabban látják el a csak az adott feladatra koncentráló szolgáltatók. Egy gumiszerelő pillanatok alatt kicseréli az abroncsokat, míg egy más feladatokkal is ellátott komplex műhelyben nem feltétlenül ez a feladat kapja a legnagyobb figyelmet.